2012.02.22. szerda, Gerzson napja
NYELV / LANGUAGE
lang_hu lang_en lang_de lang_ru
Tűzrejtő - KMOP pályázat
2010.12.03.
Lezárult az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében elnyert KEOP 6.1.0/A/09 számú "Természetesen- természeteset" című pályázat végrehajtása.

A projekt az alábbi települések érintette: Mezőnyárád, Mezőkövesd, Szentistván

A Projekt Megvalósulásának kezdete 2009.08.15, befejezése 2010.05.31. volt. Természetesen az elszámolással és a hiánypótlásokkal még jó darabig akadt teendő.

 

Ez a programunk is azok közé tartozott, amelyeket partnerszervezeteinkkel együttműködésben valósítottunk meg. A programban ránk elsősorban a pályázatírással, projektvezetéssel, elszámolással, könyveléssel kapcsolatos feladatok hárultak, míg a szakmai irányítást a Tűzrejtő Egyesület végezte.

 

A program elsődleges célja az volt, hogy célcsoportunkkal megismertessük azokat a tevékenységeket, melyek során egészségesebb táplálkozási formákat sajátítanak el, úgy, hogy figyelembe veszik a környezetre gyakorolt hatást is. Így például azt is szem előtt tartják, hogy a helyi termelők által készített ételek előállítása kisebb környezeti terheléssel járnak, mert nincsen csomagolás, szállítás.

 

A célcsoportunk életmódjának megváltoztatása is célunk volt, hiszen a célterületen élők a helyi termelőktől vásárolt termékekkel hozzájárulnak a helyi piacok fennmaradáshoz. Reményeink szerint a programban szereplő rendezvények során a résztvevők olyan tudást sajátítottak el, melyet a későbbiekben a hétköznapi életben is fel tudnak használni.

 

  



Vissza a hírekhez
ESEMÉNYNAPTÁR
«« 2012. február »»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
BELÉPÉS / REGISZTRÁCIÓ
Felhasználónév:
Jelszó:
 
ESEMÉNYLISTA
AKTUÁLIS ÚJSÁG
TÁMOGATÓINK
KEOP 6.1.0/A/09 AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL TÁRSFINANSZÍROZOTT PROJEKT
NCA
  E-Magyarország RSS
RSS
A program a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával az eMagyarország Program keretében valósult meg