2012.02.05. vasárnap, Ágota napja
NYELV / LANGUAGE
lang_hu lang_en lang_de lang_ru
Történet

A KÉVE Közösségfejlesztő és Szabadművelődési Alapítványt azzal a céllal hozták létre alapítói 1997-ben, hogy segítse Pomáz civil társadalmának fejlődését. Az első időkben még a Pomázi Művelődési Ház és Könyvtárban működő szervezet 1998-ban vált közhasznúvá.

 

Alapítói (1997):

  • Dr. Siklódi Csilla
  • Dúcz László
  • Vaizer Zsigmond
  • Puskás Aurél
  • Herpai Sándor

Több mint 10 évig állt az alapítvány élén egy viszonylag nagylétszámú, civil szervezeti vezetőkből álló kuratórium, amelynek tevékenysége inkább formálisnak bizonyult, mert az alapítvány munkáját igazából a háromtagú kuratóriumi elnökség irányította. Erre az időszakra esik a szervezet működésének mélypontja is (2000-2003), amikor kis hiján megszünt létezni.

 

Az első kuratórium (1997-2008)

  • Duró Imre elnök 
  • Fodor Gizella titkár
  • Egervári Endre elnökségi tag
  • Krunityné Sosity Anica 
  • Dobai Tamás
  • Zsidei János
  • Péntek Csilla
  • Juhász Józsefné
  • Dr. Siklódi Csilla
  • Csordás Tibor
  • Petrovits Krisztina
  • Nagy László

A fellendülést egy nagy elhatározás, na meg az NCA elindulása előzte meg. A 2003-ban elindított szervezetfejlesztési folyamat még ma is tart. Ennek főbb állomásait jelentette a gazdálkodás, adminisztráció, könyvelés megújítása, az alapteremtő munka beindítása, az új Alapító Okirat létrehozása, az új kuratórium és a felügyelő bizottság megalakulása, a szervezeti dokumentáció elkészítése.

 

A második kuratórium (2008-)dscf6209.jpg

  • Duró Imre elnök
  • Körmendi Zsuzsa titkár
  • Krunityné Sosity Anica tag

 

Felügyelő bizottság (2008-)

  • Galda Judit elnök
  • Hámori Gyula tag

Az elmúlt években nagyon komoly eredményeket könyvelhetett el az alapítvány. Az elnyert pályázatoknak, a három HVI címbirtokosság megítélésének köszönhetően mind tárgyi eszközeiben, mind a rendelkezésre álló humán erőforrások tekintetében nagyot fejlődtünk. Már három főállású irodavezetőt és több önkéntest foglakoztatunk. Olyan országos nagyprojekteket vezettünk, uniós pályázati programokat koordináltunk, amelyekről korábban nem is álmodtunk. Éves forgalmunk és ezzel együtt természetesen feladataink mennyisége is megtízszereződött az elmúlt néhány évben. 

 

A szervezet és a szervezeti kultúra folyamatos fejlesztésével, a gazdálkodási és adminisztrációs fegyelem növelésével igyekszünk felzárkozni a felgyorsult folyamatokhoz. Be kell vallanunk, mindegyik területen vannak még elmaradásaink.

 

Sajnos, a 2009-es esztendő két tragikus eseményt is hozott. Dúcz László és Vaizer Zsigmond, mindketten szervezetünk alapítói elhunytak, így az alapítói kör három tagúvá szűkült. Mindkettőjük emlékét díj (Vaizer Zsigmond Emlékérem), illetve emléktúra (Dúcz László Emléktúra) formájában megőrizzük.

 
ESEMÉNYNAPTÁR
«« 2012. február »»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
BELÉPÉS / REGISZTRÁCIÓ
Felhasználónév:
Jelszó:
 
ESEMÉNYLISTA
AKTUÁLIS ÚJSÁG
TÁMOGATÓINK
KEOP 6.1.0/A/09 AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL TÁRSFINANSZÍROZOTT PROJEKT
NCA
  E-Magyarország RSS
RSS
A program a Miniszterelnöki Hivatal támogatásával az eMagyarország Program keretében valósult meg